2016. július 26., kedd

Csellótáborban voltak növendékeink

2016 július 17-22 között került megrendezésre az I. csellótábor a harkányi Dráva Hotel kempingjében Kecskés Anett szervezésében a Schneider Lajos AMI növendékeinek részvételével. Öt csellista és két vendégművész palánta hegedűvel és harangjátékkal érkezett a táborba. A helyszínen egy nagy közösségi terem, úszómedence, nagy füves területet és négy mindig éhes kecske tették otthonossá és kellemessé az időtöltést. Délelőttönként csellóórák és közös zenélések folytak, majd délutánonként zenés festés, kézműves foglalkozások, fürdés és más szabadidős programok szórakoztatták a gyerekeket. Az idő gyorsan és nagyon jó hangulatban telt, melynek megkoronázásaként az utolsó nap egy kis koncerttel és kiállítással fejeződött be tábor. Ezúton is köszönjük a szülők támogató munkáját és segítségét a tábor lebonyolításában! A nagy sikerre való tekintettel a következő évi tábor már szervezés alatt van. 

Képek: Itt