2018. június 29., péntek
Fuvolistáink a Könyvtárban
június 29, 2018
"A csontsíptól az aranyfuvoláig" projekt keretében a Horváth Ildikó tanárnő vezette fuvola-tanszak a könyvtárban vett részt egy interaktív foglalkozáson, amit Csomborné Predács Katalin tartott. Főszerepben természetesen a zene állt.
Drámacsoportunk a Szent Ferenc Katolikus Óvodában
június 29, 2018
A Tatainé Bóna Ágnes vezette "Szelence" csoport a "Kacagtató társulat" című produkcióval kedveskedett az óvodásoknak.
XII. Országos Mélyrézfúvós Verseny
június 29, 2018
Rendkívül sikeresen zárult az Országos Mélyrézfúvós Verseny a mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola növendékei számára. Ruppe Máté a legkisebbek korcsoportjában III. helyezést ért el. Szabó Luca a harsonások között II. helyezést, Hajdu Dániel pedig a tubások versenyében ért el I. helyezést. Mindketten a IV. korcsoportban versenyeztek. Hajdu Dániel a gálahangversenyen is játszhatott, mint a verseny legjobb tubás produkcióját bemutató tanulója. A növendékek felkészítő tanára: Hahner Róbert, zongorán közreműködött: Horesnyi Mónika. Szívből gratulálunk a növendékeknek és tanáraiknak!
Zenés “színház az egész világ…” 2018. Országos Művészeti Tehetségkutató Verseny
június 29, 2018
Június elején, az Országos Musical és Operetténeklési Versenyen, Várpalotán Filákovityné Verőci Alexandra növendékei kiemelkedő eredményeket értek el.
A 8 mohácsi versenyző közül döntőbe jutott: Filákovity Mirna ,Mezey Diána, Ritter Viktor és Schwertféger Kitti. A döntőben Filákovity Mirna harmadik helyezést ért el, Filákovityné Verőci Alexandra tanári különdíjat kapott.
A 8 mohácsi versenyző közül döntőbe jutott: Filákovity Mirna ,Mezey Diána, Ritter Viktor és Schwertféger Kitti. A döntőben Filákovity Mirna harmadik helyezést ért el, Filákovityné Verőci Alexandra tanári különdíjat kapott.
Hajdu Dániel növendékünk rádiófelvételen
június 29, 2018
Hajdu Dániel az Országos Mélyrézfúvós verseny I. helyezése mellé különdíjként egy rádiófelvételen is részt vehetett a hétvégén. A műsor, melyben Dani az egyik versenydarabját is előadja, június 24-én, vasárnap 10.30-kor hallható majd a Bartók Rádióban. Gratulálunk!
2018. június 27., szerda
Hangszersimogató az IC-ben
június 27, 2018
2018. június 5., kedd
BÚCSÚZÓ NÖVENDÉKEK HANGVERSENYE - 2018.05.28.
június 05, 2018
2018. június 1., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
Kapcsolatfelvételi űrlap
Sosial Buttons