A délután három órakor kezdődő programok során a Nemzeti Tehetségprogram nyertes pályázatai segítségével vásárolt tehetségfejlesztő eszközök, játékok bemutatására, kipróbálására is sor kerül nyílt órákon, kreatív foglalkozásokon.
A hangversenyteremben kreatív kézműves, képzőművészeti játszóházban foglalhatják el magukat a gyerekek, a Bartók teremben pedig játékos szolfézsórán vehetnek részt.
Decemberi jeles napok címmel közös népdaléneklésre, citerázásra, a néphagyományokkal való ismerkedésre invitálják a vendégeket Horváthy Lenke vezetéséve.
A drámapedagógusok játékos foglalkozást tartanak, a zenei szaktantermekben a hangszerek világával ismerkedhetnek a gyerekek az iskola zenetanárainak segítségével.
A délutánt fél hatkor a Télelő - Álom hava című zenés, verses műsor zárja a növendékek közreműködésével, amelyen a résztvevőket meglepetés is várja majd.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése