2021. szeptember 13., hétfő

Schneider Díj 2021


2018-ban úgy határozott a Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola tantestülete, hogy megalapítjuk a Schneider-díjat, amit minden évben egy olyan búcsúzó diáknak adunk, aki hosszú éveken át nyújtott kiemelkedő teljesítményt, öregbítette az iskola hírnevét országszerte, aki példaként állítható a jövő művészeti iskolásai elé. Ebben az évben a tantestület szavazása alapján, Hahner Máté érdemelte ki ezt az elismerést. Máté 11 évvel ezelőtt kezdte zenei tanulmányait trombita hangszeren. Több megyei, regionális, és országos versenyen ért el kimagasló eredményt szólóban, pl. a Lubik Imre Országos Trombitaversenyen 2018-ban és 2021-ben is I. helyezett lett, de a kamaraegyüttes és a zenekar tagjaként is szép sikereknek volt részese. 2019-ben a Total Brass rézfúvós együttessel fődíjat vehetett át Szentendrén, az In Medias Brass Nemzetközi Kamarazenei versenyen. Elnyerte a Nemzet Fiatal Tehetsége és a MOL-ösztöndíjat is. Ebben az évben sikeres érettségi vizsgát tett a Kisfaludy Károly Gimnázium végzős tanulójaként, egyetemi tanulmányait trombita szakon szeretné folytatni. Gratulálunk Máténak és minden kollégának, aki részese volt a közös munkának, kiemelten Hahner Róbert tanár úrnak!



Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése