2022. december 22., csütörtök

Tanulás másKÉPp- pályázati projektnap - dec.20.


A mohácsi Schneider Lajos AMI-ban 2022. december 20-án került sor a HANGulatok2-Tanulás másKÉPp (NTP-INNOV-22) pályázat negyedik foglalkozására, ahol Antonio Vivaldi: A négy évszak című művével, és az azonos című, Vibók Ildikó által írt mesével ismerkedtek meg részletesebben a tanulók. A foglalkozás évszakokra hangoló activity játékkal indult, majd 4 csoportra váltak a gyerekek, akik a Körvonal mini személyiségfejlesztő játék kérdéseinek segítségével ismerkedtek egymással. Ezután egy vetítés megtekintése közben elemezték azokat a zenei eszközöket, amelyeket Vivaldi használt annak elérése érdekében, hogy programzenéjében az évszakokra jellemző hangok, érzetek a hallgatók számára is egyértelműek legyenek. Megismerkedtünk Max Richter német zeneszerző által újrakomponált mű tavasz tételével is, a kettő összehasonlításával kerestük az azonosságokat, különbségeket. Vikbók Ildi, a velencei karnevál idején játszódó történetét folytatva mind a 4 csapat kapott egy évszakot, melyhez egy jelmezt, álarcot, ruhát kellett kollázs technikával elkészíteniük, majd érvelni amellett, hogy miért az adott évszak a legfontosabb mind közül. Nagyon harmonikus, kooperatív munka folyt a tanulók között, legjobb élményként a vidám hangulatban eltelt közös munkát emelték ki a gyerekek. A foglalkozást Rózsavölgyi Anett tanárnő vezette.

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése