2024. június 11., kedd

BÚCSÚZÓ NÖVENDÉKEK HANGVERSENYE - 2024.

 

BÚCSÚZÓ NÖVENDÉKEK HANGVERSENYE – 2024. 1977-ben, vagyis 47 évvel ezelőtt született meg az iskola egyik legkedvesebb, évenként visszatérő rendezvényének, a Búcsúzó Hangversenynek a hagyománya, amikor is három érettségiző növendék elha-tározta, hogy nem csak a Gimnáziumból ballagnak el, hanem egy ünnepi hangverseny keretében a Zeneiskolától is elbúcsúznak. Büszkék vagyunk arra, hogy magas létszámban maradnak meg középiskolásként is növendékeink itt a művészeti iskolában, vannak akik akár 10-12 évig is kitartanak, fontosnak érzik, hogy szabadidejük egy részét a zenetanulás, a művészetek világában való elmélyedés, vagy éppen a közös alkotás, muzsikálás töltse ki. Természetesen nagyrészük a mohácsi két középiskola tanulója, de nagyszámban járnak vissza pécsi középiskolákból is tanítványaink. Ebben a tanévben 10 középiskolás tanulótól búcsúztunk ünnepélyes keretek között. Köszönet a pedagógusoknak, hogy ennyi éven keresztül tudták motiválni a gyerekeket, hogy magas szintű szakmai és pedagógiai tudásuk, munkájuk eredményeképpen sokszor második otthonukként tekintettek iskolánkra ezek a növendékek. Köszönet jár a szülőknek, családoknak, hogy fontosnak érezték gyermekük művészeti nevelését, támogatták őket álmaik megvalósulásában. Kedves búcsúzó növendékek, ne felejtsétek el, amit ezek között a falak között kaptatok, mi is rengeteget tanultunk tőletek, büszkék vagyunk rátok, s az ajtajaink mindig nyitva állnak előttetek!

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése