A vírushelyzet miatt idén sem rendezhetjük meg hagyományos módon a tanévzáró ünnepséget. A bizonyítványosztás több helyen és időben zajlik majd június 22-én, kedden. Az alábbi táblázat mutatja, hogy a pedagógusok mely időpontokban várják a tanulókat. Az igazgatói dicséreteket az igazgatói irodában lehet majd átvenni. Testvérek, ill. programütközés esetében, lehetőség van a délután folyamán a táblázattól eltérő időpontban is átvenni a bizonyítványt, mert a pedagógusok végig bent tartózkodnak majd az épületben. Búcsúzó növendékeinket 17.00 órára várjuk a Nagyterembe, akkor szeretnénk átadni az ajándékokat, s az idei Schneider-díjat. Kérjük, hogy aki még nem tette meg, rendezze aznap a beiratkozást is a titkárságon!
Köszönjük a megértést!
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése