2022. március 22., kedd

„BEMUTATKOZIK AZ ÚJ GENERÁCIÓ”


„BEMUTATKOZIK AZ ÚJ GENERÁCIÓ” címmel nyílt kiállítás a Kanizsai Dorottya Múzeumban
Idén ünnepli 30 éves fennállását a Junior Art alapítvány, melynek célja elsősorban a Mohácson és vonzáskörzetében élő tehetséges fiatal alkotók felkutatása, felfedezése, támogatása egyéni és csoportos kiállítások rendezésével.
2022. január 13-án nagy érdeklődés közepette nyitottuk meg az Alapítvány jubileumi évének első programját, a „BEMUTATKOZIK AZ ÚJ GENERÁCIÓ” című csoportos kiállítást.
A tárlaton – Bosnyák Mihály, Magyarné Manga Anett, Tatai Tibor művésztanárok tanítványaiként – Emmert Olivér, Fleischmann Soma, Heilmann Dominik, Himer Anna, Mező Dorina, Molnár Anna, Nyilas Léna alkotásai láthatók.
A megnyitón a Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adtak műsort, Horváth Ildikó fuvolatanár vezetésével.
A megjelenteket köszöntötte: Dr. Hasanovic-Kolutácz Andrea múzeumigazgató és Köveskuti Péter a kuratórium elnöke.
A kiállítást Dr. Kovács Mirella, Mohács Város jegyzője nyitotta meg.

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése