2022. március 24., csütörtök

Tanulmányi kirándulás Budapesten


Elindult a Nemzeti Tehetségprogram keretein belül a másik nyertes projektünk megvalósítása is: SOLO-TUTTI: Személyiség- és közösségfejlesztés művészeti neveléssel. A pályázat lehetőséget biztosított egy budapesti tanulmányi kirándulásra, melyre február 18-án került sor. A tanulók először a Bajor Gizi Színészmúzeumban vettek részt egy kétórás múzeumpedagógiai foglalkozáson, melynek során interaktív formában ismerhették meg a színészlegenda életét, felpróbálhattak színpadi jelmezeket, betekintést kaptak a különböző színházi szakmákba, majd mini-jelenetet kellett improvizálniuk a János vitéz történetéből. A közös ebéd után a József Attila Színház Macskafogó című előadását nézte meg a csoport, melynek külön érdekessége az volt, hogy iskolánk egykori növendéke, Tarlós Ferenc is szerepelt benne. Feri a pályázati projekt keretében műhelyfoglalkozásokat is tart a közeljövőben majd tanulóink számára, színpadi mozgás, színpadi előadás és hangképzés témákban. A pályázati projekt szakmai vezetője: Filákovityné Verőci Alexandra, a megvalósításban több kolléga is segítette és segíti munkáját.




Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése